2010.09.13.
22:04

Írta: mattila

A legtöbb együtt irányított ló rekordját állították föl Ópusztaszeren

A legtöbb együtt irányított és így lefektetett ló rekordját állították föl Ópusztaszeren; a Találkozások terén összesen huszonegy négylábú heveredett le egy percen belül gazdája parancsára. Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta, korábban ilyen csúcsot még senki sem állítottak fel hazánkban, így a vasárnap Ópusztaszeren rendezett csikósverseny résztvevői az alaprekordot állították be. Buza Krisztián, a verseny és a rekordkísérlet egyik ötletgazdája elmondta, a lovak lefektetése az egész napjukat a pusztán töltő csikósok gyakori mutatványa volt. Az ügyességi feladatnak azonban gyakorlati haszna is akadt: erős szélvihar idején akár be is feküdhettek a ló mögé.

A legenda szerint a pusztákon – ahol kilométerekre ellátni – a csendőrök előli menekülésben is hasznát vették a „lófektetés” tudományának a törvénytelen úton járók, hiszen így a legkisebb mélyedésben is észrevétlenül meg tudtak bújni – közölte a szervező.

A lovakat a fekvésre és a számukra természetellenes testtartásnak számító ülésre kényszerrel, pányva segítségével tanítják meg gazdáik – közölte Buza Krisztián. A versenyen résztvevő – az ország minden szegletéből érkező - csikósok trenírozási tudományukat nem csak a rekordkísérlet során mutathatták be. A versenyen karikást csattogtatva kellett egy kört vágtatniuk a kijelölt pályán, a majd a lovat lefektetve kellett a mutatványt folytatniuk, úgy hogy az állatot több méter távolságba is elhagyták. Ezt követően a fekvő ló oldalán, majd az ülő állat combján állva kellett forgatniuk ostorukat.

mti.hu/cikk/2010/09/12/a_legtobb_egyutt_iranyitott_lo_rekordjat_allitottak_fol_opusztaszeren-499928

Szólj hozzá!

Címkék: sport magyarok világrekord csikósok

A bejegyzés trackback címe:

https://gudnyuz.blog.hu/api/trackback/id/tr432294112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása